Országos -Kéktúra 25. szakasz – Cserehát

A Cserehát nem az a hely, ahová önként terveztem elmenni, ha nem vinne arra a Kéktúra minden valószínűség szerint évtizedekig elkerülném és legfeljebb csak véletlenül tévednék arra, nem túrázási célzattal. Az azért megállapítható, hogy ezt a dimbes-dombos vidéket is jó volt megtapasztalni, bár továbbra sem került fel a toplistám legelejére, de jó kis hétvége volt.

A Csereháti szakaszt hosszan méregettük, emésztgettük, hirtelen megnőttek a számok, hogyan is lehetne beosztani főleg, hogy Boldogkőváralja nem a világ közepe, a vasútállomása a községtől eleve 2 km-re van, ezt kétszer megtenni nem nagyon akartuk, meg valahogy elsőre a “csak dombok” nem is képeztek olyan vonzó erőt.

Országos Kéktúra 25. szakasz naprakész paraméterei:

69,7 km
19:55 perc
+/- 1482 m szint, az elosztása a lenti tábláról látható, eleinte még alig-alig, majd a vége felé már kell elemkedni és ereszkedni egy keveset.

Abban biztosak voltunk, hogy szakítanunk kell az egy hétvége egy szakasz elvvel és rá kell szánni még egy napot. Mikor még úgy tudtuk, hogy a szakasz 62,7 km (régi kalauz szerint), akkor is úgy terveztük, hogy az 1. nap a lejutásé Boldogkőváraljára majd az állomásról még behúzunk úgy 10 km-t Encsig. Innen indulunk tovább az első teljes egyébként 2. nap Irotáig, a 3. napra pedig egy kicsit rövidebb szakasz jutott (volna) Bódvaszilasig. Azonban útvonalban két alkalommal is történt változtatás, így rögtön a harmadik napi szakasz lett végül a hosszabb. Jó döntésnek bizonyult, hogy nem kellett vonathoz sietni az utolsó nap, megaludtunk Boldogkőváralján, másnap még – ha már ott voltunk – megnéztük a Rákóczi-barlangot és a MagtArt kiállítását is. Ezt a beosztást az is indokolja, hogy mindössze napi egyetlen olyan lehetőség van, amivel Budapest-Boldogkőváralja távot vonattal ésszerű időn belül (kb. 3 és 3/4 óra) és nem 8-10 óra alatt 5 átszállással lehet megtenni, ezzel koradélután értünk Boldogkőváraljára és a szemerkélő esőben indultunk neki Encs felé. Nem sokkal Alsócéce után van egy eltéveszthető kereszteződés, ennek következtében egységnyi időt eltöltöttünk a Hernád mentén a szántóföldken (upsz…), de még Gibárt előtt sikerült visszacsatlakozni, a Hernádot követve nagyot nem tévedhettünk, csak a magunk helyzetét nehezítettük meg a haladásban.

Encs utáni településen Forrón szálltunk meg, a szállás szerintem felejthető volt. Másnap reggel nekivágtunk a domboknak. Abaújdevecser és Fancsal között szintén sikerült találnunk egy eltévesztehtő kereszteződést, ugyanis a legelésző tehenek mellől valahol fel kell kanyarodni a domboldalra, mi pedig követtük egy darabig még a domináns autónyomos utat, de könnyen gyorsan rá lehet jönni a helyes irányra. Irotáig az út sok fel-le után viszonylag eseménytelen volt. Két helyen nem sikerült pecsételnünk, Baktakéken a vendéglétóipari egységben, Felsővadászon pedig két helyen, ahol beérünk a faluba a vegyesboltban, illetve a Rákóczi kastély mellett elhaladva egy n.dohányboltban is van bélyezgő. Normál vasárnapokon esélyes, hogy mindkét településen találunk nyitva bélyegzőhelyet, mi húsvét vasárnap voltunk, így maradt a fénykép, mint bizonyíték. Irotán egyszerű mondhatni gimis osztálykirándulásos emlékeket idéző szállásunk volt. Viszont a száláshely udvara nagyon klassz, melegebb időben lehet sütögetni, társasggal is jó. A helyiek igen egyszerű, de kedves emberek, a túratársaink kérésére nekik ebédet, reggelit is készítettek a szálláson felül, nyilván egységnyi pénzügyi ellenszolgáltatás fejében.

Másnap az első állomás Rakacaszend, itt a Kék mentén haladva, a főútvonal keresztezése után, a balra párhuzamos utcában (mint amin a Kék halad) egy néninél van a bélyegző, illetve nem sokkal tovább a vegyesbolnál, még akkor is ha zárva van a rácson be lehet nyúlni és így hozzáférni. Rakacaszend és Bódvarákó között az addigi dombocskás jelleg határozottan megváltozott, a környezet jelezte, hogy közelítünk az Aggteleki karszthoz a vicces nevű Szalonnai-hegységen át. Egy idő után már bizonyossá vált, amit csak sejtettünk, újabb útvonalváltoztatás következik, méghozzá a Kéktúra útvonalát elvezették a Martonyi kolostorrom felé, ami nem kis kitérőt (legalább másfél óra) és jónéhány méter szintemelkedést és ereszkedést jelentett. Egészen addig nagyon jól haladtunk, dédelgetett tervem volt a Rákóczi-barlang utolsó tárlatvezetésére odaérni, de ez kerülő miatt gyorsan szertefoszlott.

A másik változtatás, ez már Bódvarákó és Bódvaszilas között, hogy míg korábban a két falut összekötő aszfaltúton lehetett eljutni, most az útvonal elkanyarodik a Rákóczi-barlang felé, ott halad el előtte és a régi vonatsínek mellett-között vezető turistaúton jutunk el Bódvaszilasra. Ehhez az útvonalhoz kell egy picike bátorság, ugyanis a Bódva és mellékágai felett többször kell vasúti hídon átkelni, ahol csak az eredeti sínpár áll rendelkezésre és az ahhoz kapcsolódó szerkezet, mindenhol viszonylag széles, de aki nagyon-nagyon félős kerüljön az eredeti útvonalon.

Bódvaszilason nagyon jó szállásunk volt a helyi tájházban, a házigazda végigmutogatta a házban található helytörténeti kiállítást is, látszik, hogy sok időt energiát fektettek bele, ahogy a ház eredeti állapotúra történő rekonstruálására is.